Gyakorló paranoiásként persze megfordultak a szokásos gyanúk a fejemben. De csak utólag, ez is az igazsághoz tartozik.
Először is azt kérte Mr. Vitti - nevezzük így mostantól, nézzem el neki, ha késik vagy lemondja az megbeszélt dolgokat. Ezt eddig is megtette, és én nem haragudtam, csak szomorú voltam. Azt éreztem, valami más fontosabb neki.
Szóval megfordult a fejemben, hogy az egészet hivatkozási alapnak találta ki. Egy bárányhimlőt nem lehet eljátszani, de ezt...
De miért találhatta még ki a dolgot?
Hogy sajnáltassa magát, ill. így szerezzen magának figyelmet. Mondjuk, ennél több figyelem az én részemről talán már zaklatásszámba menne.
Hát nem tudom, valószínűleg ez már a dolgok túlköltése, de azért eszembe jutott.
It's insult-time!
Szokásos laza, hát - váll - nyak - kar masszázst kapott Mr. Vitti. Nagyon szép a bőre a felkarján, amit én most is megjegyeztem. Mire ő: de minek? Hát, jó tanulság az, hogy ha valaki nem akarja meghallani a bókot, akkor tökmindegy. Ő már eldöntötte, úgyhogy mondhatok bármit is. Az, ha nekem tetszik, értéktelen.
Ahogy az az egy ideje pedzegetett jövőkép is, miszerint idős korunkban összeköltözünk, és mint két matróna együtt unatkozunk meg ilyesmik. Nekem ezzel elméletileg nem lenne bajom. De most kibukott belőle, ez a vízió számára az értékes, valóságos életről való lemondás jelképe. Valamiért azt gondolja magáról, hogy nem kell senkinek, hát majd megpihen öreg barátnőjénél. Nagyon lesújt, hogy én végsősoron a rossz élet szimbóluma vagyok. Kicsit olyan ez, mint a Hibátlanok c. filmben (Még egy de Niro film, ez már jel!). Én vagyok Rusty, amikor azt mondja: "Csak előttem nem szégyelled magad, mert még magadnál is szánalmasabbnak tartasz."
